Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az Együtt-PM szerint meg kell szüntetni a feladata ellátására alkalmatlan Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-t, azaz a Kellót, és vissza kell állítani az évekig jól működő tankönyvellátási rendszert.
A pártszövetség választ vár az Emberi Erőforrások Minisztériumától, valamint a Belügyminisztériumtól arra, miért kell közmunkásokat bevonni a tankönyvek kiszállításába, ha arra a Kello és a Posta között szerződés van érvényben – közölte Szabó Szabols, az Országgyűlés oktatási és kulturális bizottságának tagja.
Az ellenzéki politikus a közleményében azokra a sajtóhírekre utalt, amelyek szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), a Kello, a Magyar Posta és a megyei rendőrkapitányságok együtt sem képesek megoldani azt, hogy iskolakezdésre minden magyarországi iskolás megkapja a tankönyveit. Így ebbe a folyamatba most bevonják a közmunkásokat is.
Szabó Szabolcs felidézte: néhány hete már felhívták a figyelmet arra, hogy várhatóan idén sem érkeznek meg időben a tankönyvek. Közlése szerint a pártszövetség az oktatást nemzetstratégiai kérdésnek tekinti, amellyel nem lehet így bánni. Az államnak kötelessége, hogy minden iskolás időben megkapja minden tankönyvét – fűzte hozzá.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.