szerző:
MTI

A Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza közölte: "túl alacsonynak tűnik" a cég által jelenleg érvényben tartott előrejelzés, amely 2,8 százalékos egész évi magyar GDP-növekedéssel számol az idén.

A magyar gazdaság idei eddigi teljesítménye alapján valószínűleg javítani kell majd a magyar hazai össztermék (GDP) egész évi növekedésére érvényben lévő előrejelzéseket – jósolták londoni pénzügyi elemzők a második negyedévről szóló előzetes GDP-becslés csütörtöki ismertetése után.

A KSH első gyorsbecslése szerint 3,9 százalékos volt az éves növekedési ütem az idei második negyedévben. A citybeli elemzői konszenzus 3,5 százalékos éves növekedést valószínűsített.

William Jackson, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a  Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza az adatismertetés után közölte: "túl alacsonynak tűnik" a cég által jelenleg érvényben tartott előrejelzés, amely 2,8 százalékos egész évi magyar GDP-növekedéssel számol az idén.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Arrébb tesznek egy világítótornyot Dániában, mert félő, hogy összedől

Arrébb tesznek egy világítótornyot Dániában, mert félő, hogy összedől

Erdogan és Putyin megállapodtak arról, mi legyen a kurd területekkel

Erdogan és Putyin megállapodtak arról, mi legyen a kurd területekkel

Jön az évnek az a napja, amit nagyon nem szeretnek a magyarok: óraátállítás

Jön az évnek az a napja, amit nagyon nem szeretnek a magyarok: óraátállítás

Szervizeléskor összetört a kütyü, a cég mossa kezeit. Mi a teendő?

Szervizeléskor összetört a kütyü, a cég mossa kezeit. Mi a teendő?

Alföldi Karácsony megválasztása után: Eufóriát éreztem. Reményt

Alföldi Karácsony megválasztása után: Eufóriát éreztem. Reményt

Liget-restart és lefújt vb - miért ilyen engedékeny Orbán?

Liget-restart és lefújt vb - miért ilyen engedékeny Orbán?