Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Két kézzel szórják a pénzt az amerikaiak, legalábbis tavalyhoz képest 45 százalékuk válaszolt úgy, hogy többet költenek most, mint 2013 hasonló időszakában. A költési listát a fiatalabbak vezetik.
Az amerikaiak 45 százaléka költ többet most, mint a tavalyi év hasonló időszakában, míg a megkérdezettek 18 százaléka válaszolt úgy, hogy kevesebbet ad ki, mint 2013-ban – derül ki a Gallup friss kutatásából. Leginkább a fiatalabbak költenek: az 1980-as évektől születettek 51 százaléka válaszolt úgy, hogy többet költöttek idén, mint tavaly.
Érdekesség ugyanakkor, hogy az idősebb, 50 feletti generáció annak ellenére költ többet, hogy nem volt tervben. Ez pedig azért lehet, mivel az olyan alapvető területeken kénytelenek többet költeni, mint az egészségügy, rezsi és otthoni karbantartás. További érdekesség, hogy a fiatalabbak úgy igyekeznek pénzt megtakarítani kiadásaikon, hogy online vásárolnak (70 százalékuk vásárolt a neten az elmúlt egy hónapban), míg ez az arány az idősebbeknél csak 30-40 százalékos. Az 50 év felettiek úgy igyekeznek pénzt megfogni, hogy több boltba is benéznek, és összehasonlítják az árakat, emellett szinte egyáltalán nem végeznek impulzív vásárlásokat (a fiatalabbaknál ez az arány 40 százalék feletti).
További statisztikákért ide kell kattintani.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.