Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az uniós szankciók sértik a magyar gazdaság érdekeit, a szankciókra adott orosz válasz magyar vállalkozásokat sodorhat, és sodor már bajba - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken egy budapesti díjátadón.
"Fontos kérdés, hogy mit gondolunk a demokratikus értékekről és az országok szuverenitásáról, ebben a magyar kormány álláspontja világos" - fogalmazott Varga Mihály, szerinte viszont nemzetgazdasági miniszterként fel kell hívnia a figyelmet arra, hogy az orosz-ukrán konfliktusra adott uniós válasz sérti a magyar gazdaság érdekeit, kockáztatja annak a növekedésnek a folytatását, amelyet a magyar gazdaság elért.
A kormány folyamatosan egyeztet a vállalkozói érdekképviseletekkel. Folyamatosan figyelik, hogyan lehet a magyar vállalkozásoknak segíteni, hogyan lehet új piacokat, illetve olyan közvetítőket találni, amelyek ezt a remélhetőleg csak átmeneti szankciós helyzetet feloldják, és a magyar termékeket el tudják juttatni az orosz és ukrán piacokra - hangsúlyozta a miniszter.
A kabinet mindent megtesz annak érdekében, hogy minden segítséget és támogatást megadjon a magyar gazdaság szereplőinek az ukrán és orosz piacokon való tartós, stabil jelenléthez - jelentette ki Varga Mihály. Hozzátette: azok a vállalkozások, amelyek ezekről a piacokról kiszorulnak, nagyon nehezen tudnak majd visszakerülni.
A nemzetgazdasági miniszter ismét kifejtette: átmenti megoldás lehet a közvetlen direkt támogatások európai uniós kifizetése, de az egész szankciós politika felülvizsgálatára és átgondolására van szükség.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.