Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Chritsinte Lagarde nem mond le tisztségéről és fellebez a francia köztársasági bíróság határozata ellen. Az IMF vezetőjét egy üzletembernek nyújtott, 2008-as kártalanítás ügyében vették elő, hanyagsággal vádolják. Lagarde akkor még a francia gazdasági minisztérium vezetője volt.
Hivatalos eljárást indított "hanyagság" miatt Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi főigazgatója, volt francia gazdasági és pénzügyminiszter ellen a francia köztársasági bíróság (CJR) a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében.
Erről maga az IMF-vezér tájékoztatta szerdán a francia hírügynökséget. Lagarde jelezte: nem kíván lemondani tisztségéről és fellebbez a döntés ellen.
A miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó bíróság kedden negyedik alkalommal hallgatta ki az IMF-főigazgatót az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, a gyanú szerint az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben, amelyben az ügyészség korábban csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást. Az ügyben eddig öt ember ellen emeltek vádat.
Lagarde 2007-től az IMF élére történő 2011-es kinevezésig irányította a francia gazdasági tárcát.
Az ügyészség 2011-ben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyben. Első, 2013 májusi meghallgatását követően a bíróság még csak az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti, "jogi képviselővel rendelkező tanú" státusba helyezte Lagarde-ot, és további két kihallgatását követően sem gyanúsították meg. A "hanyagság", amivel az IMF-vezért most megvádolták, egy év szabadságvesztéssel és 15 ezer eurós (4,7 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtható.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.