Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A százezredik utast köszöntötték hétfőn a debreceni repülőtéren: a Londonban dolgozó nagyváradi lánynak ajándékcsomagot adott át Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Herdon István, a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport vezérigazgatója.
Néhány perccel azután, hogy a London-Lutonba tartó gép felszállt, először landolt Debrecenben az Utair légitársaság Moszkvából érkező charterjárata.
Moszkvából háromhetes turnusokban hoznak gyerekeket rekreációs célból Hajdúszoboszlóra. Az idei év oroszországi charterlánca hat járatpárból áll, a járatok december közepéig közlekednek az orosz főváros és Debrecen között – ismertette Herdon István.
Reményeik szerint a charterlánc 2015-ben is folytatódik Moszkva és Debrecen között, növelve a repülőtér forgalmát, amely az idei évben már meghaladja a 150 ezer utast – fűzte hozzá a vezérigazgató.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.