Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az LMP immár a jegybankelnök gazdasági bizottsági meghallgatását kezdeményezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elmúlt időszakban ismertté vált költései miatt.
Schmuck Erzsébet, az Országgyűlés költségvetési bizottságának LMP-s alelnöke szerdai közleményben azt írta: az MNB-törvény értelmében a gazdasági bizottság feladata megállapítani a jegybank "precedens nélküli költekezésének" törvényességét, sőt azt írta, a testület kötelessége az MNB által tervezett minden beruházást egyesével megvizsgálni.
A képviselő korábban azt kezdeményezte, hogy saját testülete hallgassa meg Matolcsy György jegybankelnököt, pártja álláspontja szerint ugyanis a jegybanktörvény nem teszi lehetővé az elmúlt időszak költéseit.
Burány Sándor, a grémium MSZP-s elnöke kedden össze is hívta jövő hétfőre a bizottságot az ügyben, ám Szűcs Lajos fideszes alelnök később azt közölte: előzetes egyeztetés nélkül és törvénytelenül kezdeményezték az ülést, mivel a parlament alakuló ülését előkészítő ötpárti megállapodás értelmében a pénzügyek és a számvevőszéki ügyek nem a költségvetési, hanem a gazdasági bizottság hatáskörébe tartoznak. Matolcsy György jegybankelnök pedig kizárólag a gazdasági bizottságnak tartozik beszámolási kötelezettséggel.
Matolcsy is azt közölte: nem megy el a meghallgatásra, mert "törvénysértésben nem vesz részt".
Az LMP-s képviselő szerdai közleményében felszólítja Rogán Antalt, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnökét, hogy kezdeményezze a jegybankelnök bizottsági meghallgatását.
A képviselő az Eiffel Palace megvásárlását egyértelműen haszonűző tevékenységnek ítélte, amire - mint írta - a jegybanknak nincs lehetősége. A bizottságnak szerinte azt is meg kell vizsgálnia, hogy a Matolcsy György által képviselt "mindent szabad, amit a törvény nem tilt" hozzáállás mennyire képviseli a magyar emberek érdekeit.
Schmuck Erzsébet az MTI-hez eljuttatott kommünikében megismételte: az MNB átláthatóságához elengedhetetlen, hogy újra felálljon a bank tavasszal megszűnt felügyelőbizottsága.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.