Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Gyakori eset, hogy a felek közös megegyezéssel szüntetik meg a munkaviszonyt, és abban nem rendelkeznek végkielégítésnek megfelelő munkabér megfizetéséről – írja az Adózóna. A munkavállaló csak később jön rá, hogy a munkáltatónál eltöltött éveit nem honorálták, miközben ő abban a tudatban volt, hogy a közös megegyezés elfogadása esetén is jogosult lesz végkielégítésre.
Végkielégítés nem jár automatikusan a munkaviszony megszűnésekor, az akkor illeti meg a munkavállalót, ha
- a munkáltató felmondáskor, ha annak indoka a munkáltató működésével függ össze vagy a munkavállaló egészségi okkal összefüggő képességével,
- a munkáltató jogutód nélküli megszűnése esetén,
- ha a munkaviszony oly módon szűnik meg, hogy az új munkáltató nem tartozik az Mt. hatálya alá;
- ha az azonnali hatályú felmondásának indoka a munkáltató lényeges kötelezettségszegése vagy a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő magatartása.
A szóbeli megállapodásra hivatkozni csak abban az esetben érdemes, ha az elhangzottak bizonyíthatók.
Munkáltatói felmondás esetén sem mindig illeti meg a dolgozót végkielégítés, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy nem egészségi okkal összefüggő képessége, akkor nem jogosult rá.
A jogellenes felmondásra tekintettel a munkavállaló nemcsak végkielégítésre vált jogosulttá, hanem az elmaradt munkabérére is.
A végkielégítésre jogosító időtartam szempontjából nem kell figyelembe venni azt az egybefüggően legalább harminc napot meghaladó tartamot, amelyre a munkavállalót munkabér nem illette meg, például mert fizetés nélküli szabadságon volt. Kivétel e szabály alól a szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (Éva esete), továbbá a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság három hónapot meg nem haladó tartama.
További részleteket itt lehet olvasni.
