Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A felperes ugyan a jogszabályi környezet teljes körű figyelembevételét kérte, azonban a bíróság a perben nem vizsgálhatja a pénzintézmény magatartási kódexét sem. 441,5 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezték a takarékszövetkezetet.
Elutasította a Szigetvár Takarékszövetkezet magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében
Az ítélet szóbeli indoklása szerint a felperes ugyan a jogszabályi környezet teljes körű figyelembevételét kérte, azonban a bíróság a perben nem vizsgálhatja a pénzintézmény magatartási kódexét sem.
A törvényszék elsősorban a szimmetria elvének, az általános szerződési feltételekben történő érvényesülését vizsgálta, azonban azok egyetlen időszakban sem feleltek meg a devizahiteles törvényben foglaltaknak, ezért azok tisztességtelenek és érvénytelenek.
A bíróság 441,5 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a takarékszövetkezetet.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.