Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közleményekben azt olvassa, hogy Magyarország még mindig egy bankparadicsom, mert minden bank itt akar maradni, az IMF prognózisa pedig nem lepte meg. A TV2 Mokkájában arról is beszélt, hogy szeretné, "ha időnként a BKV is figyelembe venné azt, hogy van magyar buszgyártás".
A devizahitelesek problémájának megoldásakor sikerült megtalálni azt az egyensúlyi pontot, ahol még nem kerül veszélybe a bankok működése, de rendezni lehet a bankrendszer ügyfelek felé fennálló "súlyos adósságát" - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában. Kiemelte: az az 1000 milliárd forint, amire a devizahitelek rendezésekor "teherként" tekint a bankszektor, az ügyfelektől tisztességtelenül elvett pénz. A Kúria döntése kimondta, hogy tisztességtelenül jártak el a bankok. Elmondta, a kormány egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel arról, hogyan tud leggyorsabban lezajlani a visszafizetés.
Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy az elszámolási törvény november elsején lép hatályba, ekkor kell elkezdeni azt a számolást, amely tisztázza, hány ügyfélnek, mennyi pénz jár vissza. Arra a kérdésre, hogy volt-e olyan bank, amelyik kilátásba helyezte, hogy kivonul Magyarországról, a miniszter elmondta: "épp ellenkezőleg, én azt olvasom a közleményekben, hogy Magyarország még mindig egy bankparadicsom, mert minden bank itt akar maradni".
Azzal kapcsolatban, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott jelentésében az idei növekedési előrejelzését 2,8, a 2015-öst pedig 2,3 százalékra javította, Varga Mihály elmondta: a prognózis nem lepte meg, mivel a legtöbb elemző is felfelé korrigálta várakozásait, azonban a kormány az IMF-előrejelzésnél magasabb, körülbelül 3,1-3,2 százalékos növekedést vár 2014-ben.
Varga Mihály jelezte: azzal számol a kormány, hogy a magyar gazdaság 2015-ben is lendületben marad, így 2,5 százalékkal nőhet a GDP. A legfontosabb cél az, hogy egyre több munkahely jöjjön létre. Kiemelte, bár folytatódik a közfoglalkoztatás, 2015-ben már arra számít a kormány, hogy a piaci alapon létrejövő új munkahelyek száma meghaladja a közfoglalkoztatás keretében létrejövőkét.
Kiemelte, hogy a devizahitelesek problémáinak rendezése, illetve a hitelek forintosítása segít a magyar gazdaság sérülékenységének csökkentésében, a kormány pedig jövőre is folytatni szeretné az államadósság mérséklését. Kifejtette azt is, hogy ösztönözni kell a magyar buszgyártást. "Szeretném, ha időnként a BKV is figyelembe venné azt, hogy van magyar buszgyártás" - fogalmazott Varga Mihály, aki úgy vélekedett, hogy a közlekedési cég az utóbbi évek közbeszerzéseinél "nem nagyon vette figyelembe, hogy van egy ilyen magyar gyártókapacitás".
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Forma–1 egykori ura felidézte, hogy annak idején még a KGB-vel kellett tárgyalnia a Magyar Nagydíj megrendezéséről.