Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A limai szociálisügyi minisztérium helyi idő szerint szerda délután jelentette be, hogy jóváhagyta a "több mint idős" Andrea Guiterrez "szociális nyugdíjra" vonatkozó kérelmét. Ez a nyugdíj azoknak jár, akik elmúltak 100 évesek és rendkívüli szegénységben élnek.
Élete első nyugdíjának örülhet nemsokára egy 118 éves perui nő, aki feltételezések szerint egyidejűleg a világ legidősebb asszonya is.
A limai szociálisügyi minisztérium helyi idő szerint szerda délután jelentette be, hogy jóváhagyta a "több mint idős" Andrea Guiterrez "szociális nyugdíjra" vonatkozó kérelmét. Ez a nyugdíj azoknak jár, akik elmúltak 100 évesek és rendkívüli szegénységben élnek. Az asszony nem először kérelmezte ennek folyósítását, a hatóságok azonban először bírálták el azt kedvezően. Az asszony soha nem dolgozott, ezért nyugdíjra nem jogosult.
Gutierrez személyazonossági papírjai szerint 1896. május 25-én született az Andok hegység délkeleti régiójában lévő Ayacuchóban. Csakis a perui bennszülöttek nyelvén, kecsua nyelven beszél, és 12 gyermeket hozott a világra, akik közül már csak négy él.
A szociális nyugdíjat kérelmezők listáján állítólag 425-en szerepelnek, és Gutierrez az első helyen állt.
Az első nyugdíjat állítólag decemberben folyósítják majd, és annak összege átszámolva mintegy 33 euró lesz.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában. Személyenként változhat, hogy ki mit vár e fehérjétől: valaki feszes bőrt és örök fiatalságot, más hajerősítő hatást vagy nyugalmat remél, de a legtöbben csak fájdalommentes mozgásra vágynak. Gyógyszerészt és ortopéd szakorvost kérdeztünk.
Fia közéleti szerepvállalásának egyengetése helyett inkább saját imázsa építésére használja Lázár János a közösségi oldalán megosztott, politikai tartalmú „családi” videókat. De vajon mit tükröznek ezek a posztok?
A miniszter szerint a 2026-os választásokon azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.
A Házasság első látásra sztárja szeretett volna lenni a Nagy Ő, de ez a szerep Stohl Andrásé lett.
A queenslandi állatkertből súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba az áldozatot.