Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A rubel dollárhoz viszonyított árfolyama több mint 3 százalékkal gyengült pénteken, amivel gyakorlatilag elveszítette előző napi 4 százalékos nyereségét, pedig az orosz jegybank az általános várakozásoknál jóval nagyobb mértékben emelte irányadó refinanszírozási kamatlábát pénteken.
Közép-európai idő szerint délután három óra előtt tíz perccel a dollár 42,93 dolláron forgott, de előtte már több mint 43 rubelt is kértek érte. Az euróval 53,47 rubelen kereskedtek, míg a dollárból és euróból álló valutakosár jegyzése 47,9 rubelre erősödött. A rubel a dollárhoz képest 3,09, az euróhoz viszonyítva 2,52, míg a valutakosárhoz képest 2,8 százalékkal gyengült.
A jegybank 150 bázisponttal 9 százalékra emelte alapkamatát. A döntés bejelentése után a rubel néhány percig erősödött, de aztán ismét lejtőre került.
Év eleje óta a rubel értékének körülbelül 20 százalékát veszítette el a dollárhoz képest a nyomott olajárak és az ukrajnai válság következményei miatt. A jegybank dollártízmilliárdokat költött a rubel védelmére, hiába. Az év eleje óta körülbelül 70 milliárd dollárral, ebből csak októberben legalább 25 milliárd dollárral apasztották a tartalékokat a nyíltpiaci beavatkozások.
Orosz elemzők szerint a rubel elértéktelenedése folytatódik, a jegybank csak akkor tudott volna hatást gyakorolni az árfolyamra, ha a kamatemeléssel együtt megváltoztatta volna az árfolyamot alakító jelenlegi rendszert, az irányított lebegtetést.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.