Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Jelentősen gyengült hétfő délután a forint az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest a bankközi devizapiacon, míg a japán jenhez viszonyítva erősödött.
Délután négy órakor az eurót 309,39 forinton, a dollárt 247,59 forinton, a svájci frankot pedig 256,65 forinton jegyezték. Mindhárom deviza egy forint körül drágult a reggeli, illetve délelőtti árfolyamához képest.
A japán jennél ellentétes mozgás volt megfigyelhető. Folyamatos gyengülés mellett délután négy órakor 2,1759 forinton állt a jegyzése a reggeli 2,1902 forint, illetve a délelőtti 2,1852 forint után.
Az euró kurzusa ismét az 1,25-ös szint alá esett: délután négy órakor 1,2497 dolláron állt az árfolyama.
Délután négy órára a napi kereskedést indító értékéhez képest az euró 0,03 százalékkal gyengült a dollárhoz képest. A forinthoz képest az euró 0,39, a dollár 0,44, a svájci frank pedig 0,42 százalékkal erősödött, míg a japán jen 0,40 százalékkal gyengült.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.