Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MNB elkészítette a devizahiteles ügyfelekkel történő elszámolás módszertanát, ennek alapján az ügyfelek túlfizetéseit tőke-előtörlesztésként kell elszámolniuk a pénzügyi intézményeknek. A rendeletet kedden fogadta el az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa.
A jegybank közleménye szerint az alapmódszertant szabályozó rendelet kizárólag a problémamentes szerződések elszámolására terjed ki, amelyek esetében a fogyasztó egyszer sem esett késedelembe, illetve nem részesült semmilyen kedvezményben. A rendelet november elején lép hatályba.
A hónap második felében még további három rendeletet alkot az MNB. Az egyik a kedvezményekkel, illetve késedelemmel érintett szerződésekre vonatkozó elszámolási módszertant szabályozza, egy másik pedig a végelszámolás vagy felszámolás alatt álló pénzügyi intézmények elszámolási módszertanát, valamint az elszámolási fordulónapokat és a pénzügyi teljesítés határidejét fogja szabályozni. MNB-rendelet szabályozza majd a fogyasztók tájékoztatását rögzítő előírásokat is.
Az alapmódszertant szabályozó MNB-rendelet kialakítása során a jegybank egyeztetett az Európai Központi Bankkal, valamint a Magyar Bankszövetséggel és a tagjai által delegált banki szakértőkkel is.
A pénzügyi intézmények a kedden elfogadott rendelet szerint három módszertan közül választhatnak a fogyasztókkal való elszámolás során, egy intézmény azonban csak egy kiválasztott módszertant alkalmazhat a rendelet hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződésekre. Mindhárom módszertan alapját a fogyasztói túlfizetés tőke-előtörlesztésként való elszámolása adja és teljesen azonos eredményre vezet. Az MNB a választási lehetőség megteremtésével lehetővé kívánja tenni, hogy a pénzügyi intézmények belső elszámolási rendszereik sajátosságait figyelembe véve a lehető leggyorsabb, leghatékonyabb módon végezhessék el az elszámolásokat.
A kedvezményekkel, illetve késedelemmel érintett szerződésekre vonatkozó elszámolási módszertant szabályozó jogszabály már csak egyféle módszertant fog tartalmazni és az első rendelet módszertanát egészíti ki.
A fogyasztók tájékoztatását rögzítő rendelet elfogadásáról az MNB tájékoztatni fogja a közvéleményt, ezzel egyidejűleg részletes ismertetést ad a fogyasztók teendőiről és a határidőkről. Mivel a pénzügyi intézmények is csak ezt követően tudnak bővebb tájékoztatást adni, a fogyasztóknak az elszámolással összefüggésben a negyedik MNB-rendelet megjelenéséig nincs teendőjük. A három rendelet kialakítása során az MNB szintén folyamatosan egyeztet a piaci szereplők képviselőivel – írja közleményében a jegybank.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.