Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Másodfokon is pert vesztett az UniCredit Bank Hungary Zrt., az eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatában helyben hagyta az általa javított elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei.
Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet bizonyos pontjait hatályon kívül helyezte, mivel álláspontja szerint a felperes pénzintézet keresetének érintett részei nem vizsgálhatók. A másodfokú bíróság továbbá az alperes fellebbezésének részben helyt adva javította az elsőfokú ítéletet.
Az ítélőtábla szerint a törvényszék eleget tett indokolási kötelezettségének, a tényállást megfelelően állapította meg.
A bíró az ítélethirdetéskor hangsúlyozta, hogy a törvényi szabályozás lényege a konjuktivitás – az összekötés, az összekapcsolás –, így amennyiben akár egy kikötés nem felel meg valamely kritériumnak, a további kikötések vizsgálata szükségtelen. Ezáltal a perben vizsgált fogyasztói kölcsönszerződések egyoldalú módosítást lehetővé tévő pontjai tisztességtelenek, mivel azok egyik esetben sem feleltek meg az átláthatóság elvének.
A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a pénzintézetnek az eljárás felfüggesztésére vonatkozó javaslatát, illetve azt a megismételt kérelmét, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Bírósághoz, és 579 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a társaságot.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.