Októberben havi szinten a legnagyobb mértékben, 13,2 százalékkal a tojás és 11,2 százalékkal a szalonna ára emelkedett. Öt százalék körüli mértékben drágult a rizs, a kenyér, a hús és húskészítmények, a tej és tejtermékek, az üdítőitalok, az étolaj, valamint a zöldségek ára. Eközben a cukor ára 4,1 százalékkal, a gyümölcsöké 2,1 százalékkal csökkent.
Októberben a közüzemi díjak átlagosan 2,2 százalékkal nőttek. Tavaly decemberben az éves infláció még csak 0,5 százalék volt. Az ukrán pénzügyminisztérium az idei évre 19 százalékos inflációra számít ugyanúgy, mint a Világbank.
Az infláció növekedéséhez hozzájárul a hrivnya gyengülése. Az év elején még mintegy 8 hrivnya ért 1 dollárt, pénteken viszont az ukrán jegybank hivatalos jegyzésében a dollárral szemben már 13,955 hrivnya állt, ami történelmi mélypont. A hrivnya árfolyama a péntekkel záródott három nap alatt 11 százalékkal gyengült a dollárhoz képest.