Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megalapozott a gyanú, hogy a volt horvát kormány egy minisztere is érintett az autópálya-korrupciós ügyben - állítja honlapján a horvát korrupcióellenes hivatal (USKOK). A hivatal honlapja szerint az USKOK kiterjesztette több személyre a tavaly óta tartó nyomozást.
Bozidar Kalmeta, a jobbközép Sanader-kormány volt tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszterével, akárcsak két munkatársával és a Horvát Autóutak (HAC) közlekedési vállalat két vezetőjével szemben is vizsgálatot rendeltek el. A hivatal azzal vádolja őket, hogy 2005 és 2010 között legalább 30 millió kunával (1,2 milliárd forinttal) "rövidítették meg" a közvállalatot.
A nyomozók azt állítják, hogy a HAC alvállalkozói egy cseh közvetítő cég, a "Remoker" számlájára fizették be 30 millió kuna kenőpénzt a megrendelések fejében. Ebből a cég tulajdonosa 5,5 millió kunát megtartott magának, a maradék összeget pedig a fent említett személyek maguk között osztottak el.
A gyanúsítottakat bűnszövetkezetben elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés bűncselekményével vádolja az ügyészség.
Josip Sapunar, a HAC pénzügyi igazgatóságának korábbi tagja - akin keresztül állítólag szétosztották a kenőpénzeket - vallomásában elmondta, hogy 2004 és 2008 között a horvátországi főbb útvonalak építését kiterjedt korrupció kísérte. Hozzátette: az építtetők a reálisnál magasabb költségeket számoltak el az állam felé, a vállalkozók ráadásul kenőpénzeket fizettek a megrendelések fejében. A drága építkezés és a túlárazás következtében az autópályát kezelő vállalat olyan költségeket halmozott fel, hogy a kormány szerint koncesszióba kellene adni az autópályákat, a több mint 4 milliárd eurós tartozás ugyanis növeli az államadósságot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.