Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A devizahitelek forintosításáról szóló törvény szigorítását kezdeményezi a Fidesz-frakció, hogy a bankok ne tudjanak kibújni az elszámoltatási kötelezettség alól - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, aki azt is mondta, további intézkedéseket javasolnak annak garanciájaként, hogy az árfolyamgátba belépetteknél a törlesztőrészletek változatlanok maradjanak.
A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője közölte, a törvényjavaslatban szigorítják a devizahiteleket kiváltó forinthitelekre lehetőségként biztosított kamatfelárat. Minél kisebb kamat kell, hogy a bankok ne tudják visszavenni azt, amit egyébként az elszámoltatás eredményeként vissza kell adniuk az embereknek - fejtette ki. Rogán Antal elmondta: közel 100 bázisponttal javasolják szűkíteni a törvényben a kamatfelárat.
A javaslatot azzal indokolta, hogy ha túl nagy mozgásteret hagynak a bankoknak a kamatok alakításában, akkor azzal fognak próbálkozni, hogy a kamatokon keresztül bújjanak ki az elszámolási kötelezettség alól. A bankok az új forinthitelek kamatát megpróbálhatják emelni - tette hozzá, megjegyezve, hogy nem tartják elegendőnek a kamatperiódust szabályozni, vagyis abban ötéves változatlanságot bevezetni.
Rogán Antal azt mondta, további intézkedéseket javasolnak annak garanciájaként, hogy az árfolyamgátba belépetteknél a törlesztőrészletek változatlanok maradjanak. Az a cél, hogy az árfolyamgátasok a már elért alacsonyabb törlesztőrészletet tudják fizetni az új forinthitelnél is - magyarázta.
A frakcióvezető közölte, azt is javasolják, hogy amikor a bankok az árfolyamgátasokkal elszámolnak, akkor elsőként a gyűjtőszámla összegéből vonják le azokat az összegeket, amelyeket korábban a devizahiteles túlfizetett. Rogán Antal közölte, az árfolyamgátba belépett személyek törlesztőrészlete 25-30 százalékkal csökkent, amennyivel most a devizahiteleseké fog. A különbözetet a bankok - egy gyűjtőszámlán - forinthitel formájában gyűjtötték - ismertette.
A fideszes politikus szerint az árfolyamgátasoknak az jelenthet komoly eredményt, ha az alacsony törlesztőrészlet megmarad és a gyűjtőszámlából vagy mindent, vagy annak nagy részét le tudják írni az elszámoltatás eredményeként.
Jelezte, javaslataik az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által kerülnek a Ház elé, azokról a Fidesz-frakció már döntött, így kedden, a parlamenti szavazáson támogatni fogják.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.