Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Hét hatóság háromszáz főt mozgósító ötnapos ellenőrzést tartott a Ganz-telepen – közölte a NAV, amely szerint ezzel veszélyes műszaki cikkek, romlott élelmiszerek és százmillió forintot meghaladó értékű hamis márkajelzésű ruha forgalomba hozatalát akadályozták meg.
Lecsapott a NAV és hat további hatóság az ázsiai eredetű áruk hazai központi elosztójának számító Ganz-telep területén – írta közleményében az adóhatóság.
Felidézték, hogy folyamatosak a területen az ellenőrzések, a mostanit a korábban feltárt jogsértések súlya és volumene, illetve a karácsonyra szánt áruk kiskereskedelmi terítésének megkezdése indokolta.
Az akcióban a budapesti kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakhatóságán túl részt vett a rendőrség is. Hozzájuk csatlakoztak a NAV bevetési járőrei, akik folyamatosan ellenőrizték a ki- és belépő forgalmat, illetve a szállítmányok papírjait. Öt nap alatt csaknem ezer személyt igazoltattak és hétszáz gépjárművet vizsgáltak át.
Az egyik ellenőrzésen a NAV járőrei 100 millió forintot meghaladó értékű, főleg népszerű és nívós világmárkák hamis márkajelzésű utánzataira bukkantak. Az iparjogvédelmi jogok megsértése miatt az árukészletet a helyszínen lefoglalták, így megakadályozták a vásárlók megtévesztését és a márkatulajdonosok, valamint a szabályosan forgalmazók érdekeinek sérelmét. Az ügyben büntetőeljárás indul – tették hozzá.
Az adóellenőrök elsősorban az igazolatlan eredetű áruk felkutatására és a feketefoglalkoztatásra koncentráltak. A kereskedők döntő többsége a helyszínen nem tudta igazolni a legális beszerzést, így ők további vizsgálatra számíthatnak.
A revizorok az ellenőrzések mintegy kétharmadában állapították meg, hogy a telepen dolgozókat bejelentés nélkül foglakoztatják, vagy maga a munkáltató is adószám nélkül, feketén végzi tevékenységét. Az ellenőrzéseken több, adótartozást felhalmozó kereskedő is fennakadt, a végrehajtók összesen 7,5 millió forint értékben készpénzt, árut és gépjárműveket foglaltak le.
A kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatósága a helyszínen mintegy fél tonna lejárt szavatosságú, esetenként már bűzlő élelmiszert és több mint ezer romlott tojást semmisített meg, két esetben pedig húsipari termék hűtés nélküli szállítása miatt szabott ki bírságot.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkatársai több mint húszféle, súlyos veszélyt jelentő termékre – főleg hosszabbítókra, rádiókra, akkumulátoros zseblámpákra, hajvágókészletre – bukkantak, melyek lefoglalásával hozzávetőleg 600 vásárlót óvtak meg az esetleges fizikai sérülésektől és vagyoni károktól. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai több kereskedőt felszólított a tűzvédelmi szabálytalanságok megszüntetésére.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ellenőrei a külföldiek tartózkodási jogosultságát, munkavégzésük feltételeit, illetve a cégek bejelentési kötelezettségének teljesítését vizsgálták. A több mint negyven idegenrendészeti ellenőrzést követően tizenhét fő tartózkodási jogosultságának felülvizsgálatára indítottak eljárást, az elmaradt munkáltatói bejelentések miatt pedig mintegy 2 millió forint közrendvédelmi bírság kiszabása várható.
A tapasztalatok tükrében és a karácsonyi áruterítésre tekintettel a területen további, a vásárlókkal szembeni visszaélések kiszűrését is szolgáló ellenőrzések várhatók -–tette hozzá a NAV.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.