Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Maros Sefcovic, az Európai Bizottság (EB) energiaunióért felelős alelnöke egy interjúban aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Budapest törvénnyel engedélyezte a Déli Áramlat orosz gázvezeték magyarországi szakaszának megépítését. Hozzátette, az EB már levelet is küldött a magyar kormánynak az ügyben.
"A mi pozíciónk teljesen világos: nagyon aggódunk a magyarországi fejlemények miatt" – jelentette ki Sefcovic abban az interjúban, amelyet a Respekt című cseh liberális társadalompolitikai hetilapban jelent meg.
Hozzátette, az Európai Bizottság már levelet küldött a magyar hatóságoknak, amelyben kéri a törvény elfogadásának hivatalos magyarázatát.
Sefcovic felidézte, az Európai Tanácsnak idén tavasszal az energiabiztonságról hozott döntése szerint az olyan nagy és fontos projekteknek, mint a Déli Áramlat, egyértelműen tiszteletben kell tartaniuk az érvényes európai jogszabályokat.
"Nagy érdeklődéssel várjuk, milyen magyarázatot ad a magyar fél, hogy ez a törvény minként tartja tiszteletben a tanács következtetéseit. A további lépésünk ennek a válasznak a függvénye" – emelte ki az alelnök.
Arra a kérdésre, mit tehet az EB, ha nem elégíti ki a magyar fél magyarázata, Sefcovic azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy a világ bármely országa, amely egy ilyen, az adott esetben egész Európát befolyásoló hatalmas infrastrukturális projektről, úgy döntene, hogy nem venné figyelembe azokat a szabályokat, amelyek az adott területen érvényesek.
"Az Európai Uniónak itt az európai szerződések szigorú őreként és az európai jog garantálójaként kell fellépnie. Ezért nagyon intenzív tárgyalásokat fogunk folytatni a magyar partnerekkel" – nyilatkozta Sefcovic.
A Respekt azon kérdésére, hogy képes-e az Európai Unió a Déli Áramlatnál valami jobbat kínálni a projektben érintett országoknak, Sefcovic azt válaszolta, "az energetikai unió, amelyet ki akarunk építeni, szerintem képes alternatívát nyújtani". Megjegyezte, hogy komplex megoldásokra van szükség.
"A Déli Áramlat projektje talán segítséget jelentene az országok bizonyos csoportjának, de másokat viszont kockázatoknak tenne ki. Mi az egész Európai Unió számára jó, komplex megoldást akarunk keresni" – hangsúlyozta az interjúban Maros Sefcovic.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.