Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A következő 20 évben az ipar mellett a mezőgazdaság jelenti a magyar gazdaság fejlődésének kulcsát, Magyarország nem lehet eredményes sikeres mezőgazdaság nélkül - mondta Orbán Viktor kedden Nádudvaron, a KITE Zrt. logisztikai központjának átadásán.
Az elmúlt években 3 ezer milliárd forintot fordítottak fejlesztésre a mezőgazdaságban úgy, hogy a kormányzat valamilyen induló tőkét biztosított a beruházásokhoz - mondta Orbán Viktor. Hozzátette, "ma már a magyar mezőgazdaság és a vidék is jobban teljesít".
Orbán Viktor szerint 2010 és 2014 között Magyarország megújítása, átszervezése történt, 2014 és 2018 között pedig már "a fellendülésnek is meg kell érkeznie".
A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés megbecsülése eredményezi a magyar fellendülést - tette hozzá a miniszterelnök, emlékeztetve adottságainkra, és megjegyezve, hogy a jó földjeink körülbelül 15 millió embert képesek ellátni egészséges élelmiszerekkel. Ez a két szám - 10 millió lakos és 15 millió ember ellátásnak a lehetősége - jól mutatja, hogy milyen üzleti lehetőségek rejlenek az ágazatban - fűzte hozzá.
Szerinte eljött az ideje, hogy a piacokon is nagyobb súllyal jelenjen meg a magyar agrárium, az európai uniós export mellett Bosznia-Hercegovinában, Oroszországban, Grúziában és Japánban, de megjelenik a célországok között India, Indonézia, Irak és Pakisztán is.
Elismeréssel szólt a miniszterelnök a KITE integrátori szerepéről, és kijelentette, az integráció fejlesztése, a mezőgazdaság szereplőinek együttműködése kell ahhoz, hogy a magyar gazdák egyre nagyobb súllyal legyenek képesek megjelenni a világ piacain.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a KITE tulajdonosainak képviselőjeként a mezőgazdaság és az élelmiszeripar modernizációjáról beszélt. Szerinte nem elfogadható, hogy a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart úgy csináljuk, mint apáink, nagyapáink tették.
Egy futballpéldával élve úgy fogalmazott, "Puskásék az akkori focival ma nem lennének sikeresek, de egy másként szervezett futballal végigvernék a világot, mint ahogy a mostani válogatott is erre készül".
Az agrárium versenyképességéről szólva Csányi Sándor felidézte, hogy az 1990-es években lezajlott privatizáció nem hozott sikert az ágazatban, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a földalapú támogatások, az állattartó telepek és az üzemméretek mostani szabályozásával sem ért egyet. Ma már ugyanis termékpályák versenyeznek, ami megfelelő nagyságú integrációt feltételez - közölte.
Orbán Viktor Csányi Sándor szavaira reagálva beszédében kitért arra, hogy a nemzeti kormány az ágazat egészét nézi, és azt képviseli, hogy "a magyar földből maximálisan 20 százalék legyen a nagygazdaságok aránya". A modernség követelményének könnyebb megfelelni nagyipari keretek között - mondta a miniszterelnök, de szerinte a kis és közepes vállalkozásokat is be lehet illeszteni modern üzemként a jövő mezőgazdaságába.
Fontosnak nevezte, hogy az ágazat szereplői mindent megkapjanak, ami megilleti őket, és mindent tegyenek meg, amire képesek. "Ha e két dolog teljesül, igazságos, békés állapotok tudnak kialakulni" az agráriumban - mondta Orbán Viktor.
Csányi Sándor beszédében egyébként a KITE közelmúltbeli tulajdonosváltása kapcsán éles szavakkal bírálta az általa néven nem nevezett riválisát.
"Külön öröm, hogy sikerült a KITE tulajdonlását megóvni egy olyan vállalkozótól, aki bizonyos területen meglévő monopóliumát felhasználva útonállással, az ágazatban megtermelt jövedelem nagy részének kiszivattyúzásával, a partnerek közötti piaci kooperáció helyett (...) a valódi verseny megakadályozására, törvénytelen és egyoldalú szerződéses feltételek elérésére használja fel pozícióját, veszélyeztetve a teljes ágazat versenyképességét" - mondta.
Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója arról számolt be az átadón, hogy az 1,4 milliárd forint saját forrásból megvalósított logisztikai központtal 30 új munkahelyet hoztak létre. A 7200 négyzetméter alapterületű épületben 5000 négyzetméteren alkatrészraktárt a további területen tranzitraktárt alakítottak ki.
Az új logisztikai központ a mezőgazdaság szezonalitásához igazodó jelentős raktárkészlet, mintegy 40 ezer féle alkatrész egyidejű tárolására alkalmas - tette hozzá Szabó Levente.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.