Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Varga Mihály szerint a január elsején hatályba lépő, a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó új szabályok megfelelő felkészülési időt biztosítanak, ugyanis csak 2015 szeptemberétől lehet vizsgálni a megelőző hat havi tagdíjbefizetést. A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában hétfőn azt is hangsúlyozta, hogy a megszűnő magánnyugdíjpénztárak a reálhozamot kifizetik a tagoknak.
Varga Mihály leszögezte, hogy fiktív pénztárakra nincs szükség, és úgy vélte, ahhoz hogy egy pénztár valóban életképes legyen a tagok legalább 70 százalékának fizetnie kell a tagdíjat. (A parlament előtt lévő törvénymódosítás szerint végelszámolással megszűnik az a magánnyugdíjpénztár, amelynél a vizsgált hat hónap alatt két egymást követő hónapban nem érte el a 70 százalékot a tagdíjat fizetők aránya.)
A miniszter azt is elmondta, ha a pénztár az új szabályozás miatt megszűnik, a tagok vagy visszakerülnek az állami rendszerbe – ekkor a reálhozamot a megszűnő pénztárnak ki kell fizetnie –, vagy a pénztár dönthet úgy, hogy összeolvad egy másik, működőképes magánnyugdíjpénztárral.
A Fitch Ratings hitelminősítő múlt heti, Magyarország adósbesorolását megerősítő elemzéséről Varga Mihály azt mondta, hogy a gazdasági teljesítmény alapján indokoltnak tartotta volna a minősítés javítását. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a hitelminősítő megállapításait jó kritikának tartja, főleg, hogy onnan érkezett "ahonnan a legkevésbé várja az ember". "A hitelminősítők, hogy finoman fogalmazzak, nem voltak a barátaink az elmúlt években" – jegyezte meg. A miniszter felidézte azt is, a Fitch is lát esélyt a kedvezőbb besorolásra jövőre, ha tartósan csökken az adósság és a gazdaság növekedése stabil lesz.
Ugyanakkor Varga Mihály azt is hangsúlyozta, hogy az elmúlt 20 év tapasztalatai alapján "kötelékben repülő" hitelminősítők értékelését a "helyén kell kezelni". Fontosabbnak nevezte a piac értékelését, amit szavai szerint az mutat, hogy Magyarország devizaállampapír-kibocsátását hatszorosan jegyezték túl, és soha ilyen alacsonyan nem állt még a hosszú futamidejű állampapírok hozama. Ez azt mutatja, hogy nem csak rövid távon bíznak a befektetők a magyar gazdaságban – hangsúlyozta a miniszter.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.