Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Fidesz-frakció szóvivője szerint a baloldali kispártok részéről, "megtámogatva ezt az amerikai kormányzat itteni képviselőjével", olyan állítások hangzottak el, amelyek azt a képet próbálják kialakítani, mintha Magyarországon általánosságban zajlanának adócsalások. A tény szerinte viszont az, hogy az adóhatóság több ügyben is nyomoz, így például az étolajgyártó Bunge Zrt. ügyében, amelyben már többen előzetes letartóztatásban vannak. Természetesen Gyurcsány Ferenc neve is előkerült a sajtótájékoztatón.
Magyarországon zéró tolerancia van az adócsalásokkal és a korrupcióval szemben - jelentette ki Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus azt mondta, az elmúlt időszakban a baloldali kispártok részéről, "megtámogatva ezt az amerikai kormányzat itteni képviselőjével", olyan állítások hangzottak el - konkrétumok nélkül -, amelyek azt a képet próbálják kialakítani, mintha Magyarországon általánosságban zajlanának adócsalások.
A tény az - folytatta a szóvivő -, hogy az adóhatóság több ügyben is nyomoz, így például az étolajgyártó Bunge Zrt. ügyében, amelyben már többen előzetes letartóztatásban vannak. A Bunge világcégről azt is felidézte, hogy "nem először keveredik adóvisszaéléssel kapcsolatos történetbe", Argentínában ugyanis 500 millió dollár adóhiányt állapítottak meg nála az ottani adószabályok kikerülése miatt. Ez az összeg akkora, mint Győr, Miskolc, Pécs és Szeged együttes éves költségvetése - jegyezte meg.
Tuzson Bence emellett kitért egy másik, egy nagymegyeri vállalkozó által felfedett gabonaáfa-csalási ügyre is. A férfi naplója és vallomása szerint "a Gyurcsány-kormány időszakában (...) zajlottak le ezek a csalások" országhatáron átívelve - mondta a frakciószóvivő. Megjegyezte, ez a vállalkozó "kapcsolatban állt Welsz Tamással is, aki jó ismerőse volt Simon Gábornak", az MSZP volt elnökhelyettesének. Simon Gáborról szólva hozzátette: a volt politikus a közelmúltban 128 millió forint adóhátralékot fizetett be "ismeretlen forrásból".
A Fidesz-frakció szóvivője azt is megemlítette, hogy korábban Gyurcsány Ferenc arra utalt, ismeretlen és kétes eredetű pénzek vándoroltak az MSZP kasszájába, "ami bizonyos szempontból összhangban van azzal az állítással", amelyet az említett szlovákiai vállalkozó fogalmazott meg. A Fidesz ezért továbbra is kérdezi a szocialista párttól: igaz-e Gyurcsány Ferenc állítása, voltak-e és vannak-e ilyen pénzek, és ha igen, "mikor fog ez a pénzösszeg bevándorolni" az adóhatósághoz - mondta Tuzson Bence.
A Tuzson által említett nagymegyeri ügyről a hvg.hu azt írta: tele van furcsaságokkal. A csak az MSZP-re és a – NAV-nak számos kínos pillanatot okozó – amerikai Bunge cégre nézve kínos az áfacsaló üzletembert körülvevő történet kapcsán a NAV azt is megteszi, amit soha máskor nem: felfedi az adótitkot, hogy az újságírók bukkanjanak rá mellékszálakra, és ő maga kürtöli világgá, a koronatanú jelentkezett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.