Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A munka törvénykönyvének módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy vasárnapi munkavégzés esetén százszázalékos bérpótlék járjon a munkavállalóknak, és hogy egy hónapban legfeljebb csak két vasárnap lehessen őket dolgoztatni.
Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője megerősítette, céljuk, hogy vasárnap senkit se lehessen dolgoztatni Magyarországon. Ennek megvalósítását a kereskedelemben lehet elkezdeni, azonban "ezt szeretnénk elérni mindenhol", ami 10-15 évbe is telhet, de az első lépést meg kell tenni - mondta. A munka törvénykönyvének módosítását azonban már most kezdeményezik, hogy rögzítsék a jogszabályban: vasárnapi munkavégzés esetén százszázalékos bérpótlék jár a dolgozónak, akit egy hónapban csak kétszer lehet vasárnap lehet dolgoztatni - közölte.
Az eredetileg a KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartásról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban Rogán Antal kifejtette: az általa vezetett gazdasági bizottság támogatta azt a fideszes módosító indítványt, amely szerint az üzletek a hét utolsó napján csak az adventi időszakban és az év egy szabadon választott vasárnapján lehetnek majd nyitva.
A többi vasárnap csak a 200 négyzetméter alapterületnél kisebb családi üzletek lehetnek majd nyitva, feltéve, ha nem dolgoztatnak munkavállalót - közölte a politikus, hozzátéve, hogy a trafikok közül is csak a családi alapon működők tarthatnak nyitva vasárnaponként.
Az előterjesztés címe is változik egyébként: az üzletek nyitva tartása helyett a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmára utal majd a jogszabály címe.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.