Fizetős M0-s: a kormány vasútra, BKV-ra akarja szoktatni az embereket

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a megyei útdíj-matricák bevezetése jelentős könnyebbséget jelent a forgalomban részt vevőknek, az M0-s autóút egy részére kiterjesztett térítési kötelezettség miatt pedig nem nő a budapesti belvárosi forgalom. Azt is mondta, a kormány célja, hogy a vasúti és budapesti közösségi közlekedésre szoktassák az embereket. Azt még számolják, mekkora bevétel várható az M0-s és bevezető szakaszok fizetőssé tételéből.

  • MTI MTI
Fizetős M0-s: a kormány vasútra, BKV-ra akarja szoktatni az embereket

Az útdíjrendszer átalakítását az uniós és a hazai forrásokból épült útrendszerek egymáshoz való viszonyának rendezése kívánja meg – közölte Kovács Zoltán a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón egy kérdésre válaszolva.

Hozzátette, a tervezet szerint a megyei matricák lehetővé teszik, hogy akiknek korábban éves matricát kellett fizetniük, ahhoz, hogy egyik megyéből a másikba menjenek vagy megyén belül közlekedjenek a felsőrendű utakon, azok olcsóbban tehessék meg a jövőben ugyanezt. Ez vonatkozik majd azokra is, akik az elkerülő gyűrűt választják – tette hozzá. A megyei éves matrica 5000 forintba kerül majd.

A kormányszóvivő szerint mindez összefüggésben van a vasúti közlekedés és a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésével is, a kormány kiemelt célja ezekre szoktatni az embereket. Szerinte a közösségi közlekedés nyújtotta lehetőségek és az összeg nagysága miatt nincs olyan aggályuk, hogy a forgalom a belvárosi utakra terelődik.

Egyelőre munkatervezet van az útdíjfizetés kiterjesztéséről, a várható bevételekkel összefüggésben pedig még tart a kalkuláció.

A tervek szerint január 1-jétől válna fizetőssé az M0-s két szakasza, valamint az M1-M7-es, az M3-as, az M5-ös és az M6-os fővárosi bevezető szakaszai – a matricával használható utakat egy térképen is megjelenítettük.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tegnap arról is tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy a kialakult közlekedési szokásokra tekintettel a változásokat türelmi idővel vezetik be. Aki az újonnan díjasított szakaszra matrica nélkül hajt fel, mentesülhet a pótdíj megfizetése alól, ha még januárban éves megyei vagy országos matricát vált.

Az ingázók a súlyos ezreket úgynevezett megyekártyával spórolhatnák meg a terv szerint, amelyeket megyénként ötezer forintért válthatnának meg egy évre. A jogalkotók elképzelése szerint ezzel akár az egész évi telekre járást is megoldhatnák az autósok, Budapesttől a Balatonig például elég egy évre három megyekártyát megvásárolni 15 ezer forintért. Feltéve, hogy az autós nem óvakodik az ország egyéb tájaira.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.