Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nagyjából félmilliárd forintot igyekszik visszaszerezni az adóhivatal abban a kétszáz bírósági eljárásban, amelyeket bedőlt cégek közadóssága miatt indítottak – írta a Magyar Nemzet hétfőn.
A lap szerint a nem működő, felszámolás alatt álló vállalkozások adótartozása szeptemberben meghaladta az 1800 milliárd forintot.
Olyan ügyek kerültek a bíróság elé, amikor alappal lehetett feltételezni, hogy az érintett cég azért nem fizette be a közterheket, mert a tulajdonosok, irányítók kétes módon kimentették, eltüntették a vagyont.
Több próbapert kezdeményezett már a NAV, néhányat ezek közül meg is nyert, és az érintettek bizonyos összegeket befizettek, a legtöbb eljárás azonban még tart – mondta a lapnak Kis Péter András, az adóhatóság szóvivője, aki szerint eddig nagyjából kétszáz ilyen eljárást kezdtek meg.
A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól a lap kérdésére azt közölték: rendszerint két elemből álló procedúrában igyekeznek megszerezni az államot megillető összegeket. Elsőként az adott eset megítéléséről dönthet a bíróság, majd ezután jöhet a károk megtérítése.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megelőzés sokkal hatékonyabb. Ilyen lépés lehet például az, hogy nem engedik új vállalkozás alapítását olyan személyeknek, akik korábban súlyosan megszegték az adószabályokat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.