Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Elfogadta szerdán az Európai Parlament (EP) az Európai Unió 2015-ös költségvetését és a 2014-es büdzsé kiegészítését.
Az EP sajtószolgálatának közleményéből kiderül, hogy az Európai Unió jövőre 145,32 milliárd euró értékben vállalhat kötelezettségeket, és 141,21 milliárd eurót folyósíthat kifizetések formájában. A 2014-es költségvetést pedig 4,25 milliárd euróval toldotta meg a strasbourgi uniós parlament.
A költségvetési bizottság elnöke ugyanakkor úgy véli, hogy az elfogadott büdzsé csak stabilizálni tudja a ki nem fizetett kötelezettségek szintjét, csökkenteni nem.
"A kormányok elfogadták a politikai kötelezettségvállalásokat, de a tartozást már nem egyenlítik ki. El kell-e mondanunk ismét, hogy a kifizetések pusztán a kötelezettségvállalások gyakorlati következményei?" – idézi az EP közleménye a francia, liberális Jean Arthuist.
A kommüniké szerint az EP a felgyülemlett számlák kiegyenlítését célzó tervet vár, illetve a politikai nyilatkozatokban megfogalmazott célok pénzügyi hátterének garantálását kéri az Európai Bizottságtól és a miniszterek tanácsától. A közleményből az is kiderül, hogy a parlament kérésére a bizottság a 2014 elején 23,4 milliárd euróra rúgó, 2015 elejére pedig a Bizottság legfrissebb adatai szerint már 25 milliárd euróra növekvő hátralék csökkentését célzó tervet dolgoz ki. A tervben meghatározzák a hátralék „fenntartható mértékét", a kifizetetlen számlák összege pedig ezt az értéket nem haladhatja majd meg.
A sajtószolgálat tájékoztatása szerint az EP azt szerette volna, hogy az unió idén 8,8 milliárd eurós, jórészt versenyjogi bírságokból származó extra jövedelmének egészét a hátralék csökkentésére fordítsák, ám a tagállamok végül 3,53 milliárd eurót szántak a kifizetésekre, az összeg nagy részét pedig visszautalják a tagállami költségvetésekbe.
Az Európai Parlament azt is tudatta, hogy a 2015-ös uniós költségvetés 2 százalékkal több kötelezettségvállalást engedélyez, mint a 2014-es, a konkrét kifizetések terén pedig egy százalékkal nagyobb az ideinél. Az összeg 88 százalékát a tagállamok költik el saját országukon belül, további hat százalék az unió külpolitikájára megy el, a maradék hat százalékot pedig az unió a saját működtetésére fordítja. A teljes uniós költségvetés a tagállamok bruttó nemzeti jövedelmének mindössze egy százalékát teszi ki.
Az uniós büdzsé elfogadásával összefüggésben a Fidesz-KDNP EP-küldöttsége közölte: sikerült érvényesíteni a magyar érdekeket. "Az Európai Parlament mai döntésével maradéktalanul biztosítottak az idei és a jövő évi uniós költségvetésből a Magyarországnak járó agrár- és kohéziós források" – hangsúlyozta Deutsch Tamás, a költségvetési bizottság tagja.
Az uniós büdzséről létrejött megállapodás a Fidesz-KDNP politikusai szerint azért is előnyös, mert azáltal, hogy még idén sikerül elfogadni, elhárult annak veszélye, hogy hatályos költségvetés híján január 1-jétől havonta csak az idei büdzsé tizenketted részét lehessen felhasználni.
Erdős Norbert, az agrárbizottság fideszes tagja ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy sikerült megvédeni a magyar gazdáknak járó jövő évi uniós forrásokat.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.