Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Jövő május végére lehet meg a 3-as metró kocsijainak felújításához szükséges forrás, a kivitelezővel pedig várhatóan 2015 első félévében köthet szerződést a BKV – írta a Napi Gazdaság pénteken.
A főváros szándékai szerint jövő május végéig zárulhat le az az eljárás, amelynek keretében előteremtenék a 3-as metró kocsijainak felújításához szükséges forrásokat – tájékoztatta a lapot az önkormányzat. Azt is közölték, a hitelfelvétel előkészítése megkezdődött, a beszerzés részletei kidolgozás alatt vannak.
A kormány augusztusban döntött arról, hogy támogatja a 3-as metróvonal szerelvényeinek felújítását, melynek finanszírozásához fővárosi hitel felvételét is engedélyezte, november közepén pedig arról, hogy legfeljebb 60 milliárd forint értékben garanciát vállal a hitelhez.
A finanszírozási pályázatot a főváros bonyolítja, a kivitelezőit a BKV. A közlekedési társaság november 22-én jelentette meg az unió pályázati lapjában a 3-as metró járműparkjának korszerűsítésére vonatkozó közbeszerzési eljárását. A pályázóknak 2014. december 23-ig kell benyújtaniuk jelentkezésüket.
A BKV arról tájékoztatta a Napi Gazdaságot, hogy az eljárásban – a jelentkezők számától és a műszaki megoldás egyeztetésének időigényétől függően – 2015 első felében várható szerződéskötés. A nyertesnek a teljesítésre legfeljebb 39 hónap áll rendelkezésre, de a tárgyalások során a BKV mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt lejjebb szorítsák – közölte a lappal a közlekedési vállalat.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A szél konténereket kapott fel, amelyek átszakították a védelmi kerítést.