Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A felügyeleti biztos ma átvette a szövetkezeti hitelintézet irányítását, és a végelszámolás elrendeléséig gondoskodik a megfelelő működésről.
A Magyar Vidék Hitelszövetkezet visszaadta működési engedélyét, a Magyar Nemzeti Bank ezért felügyeleti biztosokat rendelt ki. A hitelszövetkezet – amelynek már nincs kötelezettségvállalása ügyfelei felé – még szeptemberi közgyűlésén döntött a jogutód nélküli megszűnésről.
Ezt követően a hitelszövetkezet kezdeményezte az MNB-nél tevékenységi engedélyének visszaadását, egyúttal jelezve azt is: nem kíván kereskedelmi bankká alakulásra vonatkozó működési engedélyt benyújtani a jegybankhoz. Azzal, hogy az MNB visszavonta a hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét, automatikusan megszűnt annak tagsága is a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetében.
A Magyar Vidék Hitelszövetkezet még 2014 októberében valamennyi ügyfél betéteit átruházta egy másik piaci szereplő számára, illetve szinte teljes egészében átruházta hitelköveteléseit is. A hitelszövetkezet így jelen pillanatban érdemi üzleti tevékenységet már nem folytat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.