El nem hinné, mivel kezdi egy vezérigazgató az állásinterjút

Egy amerikai szoftvercég vezetője igen egyedi megoldással igyekszik megszűrni a céghez jelentkező potenciális munkavállalókat: a jelentkezőktől megkérdezi az állásinterjú elején, hogy miről is szeretnének beszélni.

  • hvg.hu hvg.hu
El nem hinné, mivel kezdi egy vezérigazgató az állásinterjút

Az Intacct pénzügyi szoftvereket gyártó amerikai cég vezérigazgatója, Robert Reid igen egyedi módon igyekszik kiszűrni azt, hogy ki is lesz a megfelelő munkavállaló a vállalkozás számára – írja a Business Insider. Reid az állásinterjút azzal indítja, hogy visszakérdez a jelentkezőktől, hogy ők miről szeretnének beszélni az állásinterjún.

Ezzel a megoldással szerinte ugyanis meg tudja nézni, hogy mik a jelentkezők prioritásai, és hogy milyen folyamatok mentén gondolkodnak. Reid elmondása szerint olyan embereket keres, akik természetüktől fogva kíváncsiak, illetve üzleti gondolkodással rendelkeznek. A vezérigazgató emellett azt is megkérdezi a jelentkezőktől, hogy mi hozta őket ahhoz, hogy leüljenek az asztalhoz vele beszélgetni, illetve mely területeken tudnának javulni. Az interjút emellett Reid szereti azzal zárni, hogy megkérdezi a jelentkezőket, hogy milyen üzenetet képzelnének el egy aranyórán, amit munkáltatójuktól kapnak akkor, amikor nyugdíjba vonulnak. Ezzel szerinte meg lehet azt nézni, hogy mit gondolnak a jelentkezők saját magukról.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek