Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az ukránok számára vonzóvá tette a NATO-csatlakozás ötletét az ország keleti részén dúló polgárháború: az emberek 53 százaléka támogatja a kezdeményezést, míg 22 százaléka ellenzi, holott két éve ennek éppen a fordítottja volt a helyzet – jelentette az ukrán média az IFAK ügynökség felmérésére hivatkozva.
A témában 2012 decemberében végzett közvélemény-kutatásból még az derült ki, hogy az ukránok 61 százaléka ellenzi az észak-atlanti katonai szövetségbe való belépést, és mindössze 19 százaléka helyesli.
A mostani felmérésnek azonban van egy "szépséghibája": kihagyták belőle a többségében oroszok lakta donyecki és luhanszki régiót, valamint a Moszkva által márciusban bekebelezett Krím félszigetet.
A közvélemény-kutatás december 1-je és 18-e között ezer ember megkérdezésével készült. A felmérésbe a 18 és 60 év közötti korosztályt, azon belül pedig a több mint 50 ezres települések lakóit vonták be.
Petro Porosenko múlt hétfőn írta alá az országa "tömbön kívüli" státusának feladásáról elfogadott törvényt, megnyitva ezzel az utat Ukrajna NATO-tagsága előtt. Az ukrán elnök ugyanakkor értésre adta: népszavazást fog tartatni arról, hogy hazája kérje-e felvételét az észak-atlanti szövetségbe.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.