Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az önkormányzati és kéményseprő-ipari szervezetek éles kritikával, míg több vidéki település inkább várakozással tekint a kormány azon szándékára, hogy a kéményseprői szolgáltatást az Országos Katasztróvédelmi Főigazgatóság (OKF) szervezetén belül egyesítenék – írta a Magyar Nemzet. A lapnak Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára azt mondta, céljuk, hogy az ingyenessé váló kéményseprői szolgáltatást hosszú távon fenntartsák egy nonprofit állami szolgáltatóval.
A kéményseprői ágazat átalakítására azért van szükség, hogy az életvédelmi, kármegelőzési feladatok a hosszú távú rezsicsökkentés fenntartása mellett is megoldottak legyenek – mondta a Magyar Nemzet szerint Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár.
Erre szerinte garanciát csak egy nonprofit működésű állami szolgáltató tud vállalni. Az államtitkár hozzátette, az a cél, hogy a kéményseprő szakembereket az új társaság átvegye, azaz rájuk nézve lényegében csak az változna, hogy máshonnan kapnák a fizetést, mint addig.
Az új rendszer kidolgozása a törvényjavaslat elfogadása esetén kezdődhet meg. Így egyelőre nem tudni, hogy az átszervezés mennyibe kerülne, hogy az OKF milyen szervezeti egység alatt látná majd el a kéményseprést, mint ahogy azt sem, az önkormányzati tulajdonú cégeket integrálják-e vagy új infrastruktúrát is ki fognak-e építeni.
A kéményseprő ágazat helyzete azután vált igen rosszá, hogy a kabinet 2013-ban e téren is a szolgáltatási díjak mérséklésébe fogott a lakossági energiára is kiterjedő rezsicsökkentés jegyében – írta a lap.
Az OKF tájékoztatása szerint országosan 309 település önkormányzata jelezte, hogy a megbízott kéményseprő-ipari szolgáltató nem tudja a továbbiakban ellátni feladatát. Ilyen esetben a katasztrófavédelem jelöli ki az ideiglenes szolgáltatót – amely lehet az addigi társaság is –, az esetlegesen szükséges többletforrásokat pedig a BM hagyja jóvá.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.