Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az idén már 1,267 millió autópálya-matricát értékesített a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. – tudta meg a Magyar Hírlap a társaságtól.
A megyei matrica volt a legnépszerűbb, amelyből 563 ezret vásároltak az autósok – írta a Magyar Hírlap.
A heti matricából 437 ezer, az évesből 185 ezer, a haviból pedig 82 ezer fogyott. Az eladási listát Pest megye vezeti, mivel itt a legsűrűbb az autópálya-hálózat, ezt követi Fejér, majd Győr-Moson-Sopron megye.
A kormány az idén is jelentős összeggel számol a költségvetésben az útdíjbevételekből, a büdzsében a matricaértékesítésekből tervezett bevétel nettó 34,5 milliárd forint, a három és fél tonnánál nehezebb gépjárművekkel közlekedőktől pedig 149 milliárd forintra számít a kabinet.
Január 1-jétől változott az úthasználati rendszer a megyei matricák bevezetésével, illetve az útdíjköteles hálózat kibővítésével – idézte fel a lap. Mivel azonban bizonyos szakaszok fizetősek lettek, az érintett települések egy része ezt nem tartotta elfogadhatónak, és politikai szinten is kiéleződtek a viták.
A kormány a múlt héten döntött arról, hogy a tesztidőszak végén, februártól, öt autópályaszakaszt ismét ingyenesen lehet igénybe venni. Hamarosan megjelenik az új útdíjrendelet, amely a február 1-jén hatályba lépő változtatásokat tartalmazza – tette hozzá a beszámoló.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.