Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csaknem ezren kérték vissza megyei matricára kifizetett pénzüket hétfő délutánig az állami útdíjszedőtől, ahol úgy becsülik, mintegy 20 ezer matricát váltanak vissza, vagyis 100 millió forintot kell majd visszafizetniük a március 15-i határidőig – írta a Népszabadság.
Januárban összesen 1,44 millió matricát értékesítettek, ebből az éves 220 ezer, havi 92 ezer, tíznapos 510 ezer volt, a többit a megyei matricák tették ki – írta keddi számában a lap a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) adatait idézve.
A megyei matricák ellenértékeként több mint 3 milliárd forint folyt be a NÚSZ-hoz, ezt az összeget csökkenti majd a 100 milliósra becsült visszafizetés.
A NÚSZ tájékoztatása szerint az elektronikus visszaváltás mellett mobil díjellenőr autóknál is lehetővé teszik a visszaváltást egyes helyeken. A legnagyobb visszaváltási rohamra Budapesten, Vas megyében, illetve a Veszprém megyei matricák visszaváltásánál számítanak.
Vasban az összes (7600) eladott matrica visszaváltása várható, mivel az M86-ost kivették a fizetős szakaszok közül. És ugyanez vonatkozik a Veszprém megyei matricákra (4800), amelyek feleslegessé váltak, miután az M7-es rövidke veszprémi szakaszára sem kell megyei matricát váltani a közelmúltban módosított rendelet alapján.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.