Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Öt igazgató távozik a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK), őket mind Vitézy Dávid, az fővárosi cég első igazgatójának idején nevezték ki − írja az Index.hu.
Január 1-jétől Dabóczi Kálmán a BKK új vezérigazgatója, de nem csak elődje, Vitézy Dávid távozott, hanem több, általa kinevezett vezető is. Az Index.hu gyűjtése szerint elment Szutrély Gergely jogi igazgató (ő még Vitézynek jelezte távozását), közös megegyezéssel távozott Mészáros László gazdasági vezérigazgató-helyettes és Dékány Béla informatikai igazgató. Bejelentette távozását Bíborka Judit kontrolling vezető, és a hírportál szerint távozik Jeney Mónika operatív igazgató.
Az új jogi igazgató az Index szerint Sas András lesz, az új gazdasági vezető Horváth János, míg az informatikai vezető posztjára esélyes Jutasi Zoltán volt Synergon-vezér.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.