Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Magyarország a Déli Áramlat lefújása után a hazai kezdeményezésű Tesla projekt keretében importálhatna orosz gázt 2018 után – írta a Világgazdaság, amely szerint a projekt részben a Déli Áramlat terveire alapozna. A VG úgy tudja, hamarosan intenzív tárgyalássorozat indul a Tesla érdekében, az első fontos megbeszélés hétfőn lesz.
Az Orbán–Putyin-megbeszélésen a magyar fél kezdeményezésére került terítékre az a javaslat, amely szerint a görög-török határról 2018 után olyan vezetéken érkezzen az orosz gáz a térségbe, amelynek lefektetésében részt vennének a lefújt Déli Áramlat mára feladat nélkülivé vált magyarországi és a szerbiai vegyes vállalatai – írta a VG.
E célból Tesla néven indulna egy projekt a tranzitútvonalban érintett országok részvételével, amelyeknek el kellene dönteniük, hogy a vállalkozásban mekkora hányadokat szeretnének. A magyarok esetében a lap szerint 5-10 százalék tűnik reálisnak.
Meg kell továbbá állapodnia a görög és a macedón félnek a Macedónián keresztüli tranzitról, meg kell győzni a szerbeket arról, hogy a részükről jó döntés lenne beszállnia a más lehetőségeknél rövidebb szállítási útvonalat jelentő vezetékvállalkozásba, és be kell vonni Ausztriát is.
A VG szerint utóbbi mellett nem csak az szól, hogy ott lenne a gázvezeték végpontja, hanem hogy az elvetélt Nabucco terv bécsi központjában még rendelkezésre áll a megfelelő szaktudás, és érintettek is a tervben. A terítékről szintén lekerült Déli Áramlat magyarországi projektcége ugyanis a Nabuccótól vette meg a vezeték itteni szakaszának terveit.
A Tesla tervéhez hozzá kell igazítani a magyarországi és a szerbiai Déli Áramlat-társaság szervezetét és a tulajdonosi viszonyait is. A magyarországi cég fele most a Gazpromé, fele az MVM-é – idézte fel a lap.
A Tesla megvalósításával a beszámoló szerint a mostaninál jóval több orosz gázt lehetne tárolni az egyébként alig kihasznált hazai létesítményekben, és erősödhet az ország térségi gázközponti szerepe.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.