„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Fidesz–KDNP környezetvédelmi szakpolitikusa a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogy a paksi bővítés valós költség nagyobb lesz Magyarországon is, hogy a beruházás elfogadható legyen az uniónak, ráadásul a beruházás előkészítése több év is lehet, a megépítés pedig nyolc évig is eltarthat, addig pedig több választás is lesz Magyarországon.
"Én a magam részéről biztosan nem atomerőművet vettem volna tőlük. Már csak azért sem, mert a paksi szakemberek szerint az oroszok olyan atomerőművet adnak el nekünk, amely nem felel meg az európai uniós előírásoknak" – mondta Illés Zoltán, a Fidesz–KDNP környezetvédelmi szakpolitikusa, volt környezetügyért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Azzal kapcsolatban, hogy a Roszatom ugyanilyen erőművet épít Finnországnak, azt mondta: éppen az ott épülő atomerőmű terveit nem fogadta el az Európai Unió, ezért a finn parlamentben egy újabb döntést kellett hozni a költségek növeléséről. Megemlítette, hogy a paksi szakemberek szerint a valós költség nagyobb lesz Magyarországon is, hogy a beruházás elfogadható legyen az uniónak.
Szerinte az biztos, hogy Oroszország részéről főként stratégiai kérdés az erőmű megépítése. Illés a lapnak azt mondta, felmerülhet például, hogy a tízmilliárd eurós hitel fedezete maga a paksi erőmű, vagyis még ki se fizettük a tartozásunkat, még fel sem épült a következő blokk, az orosz fél már birtokon belül lehet. "Ráadásul, ha orosz atomerőművet veszünk, akkor orosz fűtőelemeket is veszünk, és ez teljes függőséget fog jelenteni a következő évtizedekben" – tette hozzá.
A beruházás előkészítése több év is lehet, a megépítés pedig nyolc évig is eltarthat, addig pedig több választás is lesz Magyarországon, így Illés elképzelhetőnek tartja, hogy a Paks 2 meg sem épül.
Szerinte az is közrejátszott abban, hogy már nem államtitkár, hogy nem szavazta meg a paksi bővítést. Az a véleménye, hogy a kormány olyan politikát folytat, amelyben nem számít a környezetvédelem.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.