Újabb ötlettel állt elő a KDNP a vasárnapi zárva tartás után

A népegészségügyi termékadó, ismertebb nevén a chipsadó kiszélesítését javasolja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).

  • MTI MTI
Újabb ötlettel állt elő a KDNP a vasárnapi zárva tartás után

A KDNP konzultálni szeretne arról, hogy a népegészségügyi termékadó a jelenlegiek mellett pontosan mely termékeket érinthetné, illetve hogy a mértéke adott esetben hogyan változhat – közölte Surján László, a kisebbik kormánypárt alelnöke.

Azt mondta, tavaly ebből a tételből 19 milliárd forint folyt be, és elindított egy jó irányba mutató folyamatot.

Azt is fontosnak tartanák, hogy folyamatosan javuljon az alapellátás anyagi helyzete, mind a személyi juttatások, mind a korszerű műszerezettség területén – közölte az alelnök.

Surján László a megvitatandó javaslataik között említette, hogy a háziorvosi munkakörben dolgozó és valamely más szakképzettséggel bíró orvosok a képzettségüknek megfelelő járóbeteg-szakellátást is végezhessenek. Legyen valós tartalma az alapellátás kapuőr funkciójának – említette egy másik kezdeményezésüket.

Hozzátette, ha a háziorvos betegeire fordított összes közkiadás éves szinten kevesebb, mint a korábbi 2-3 év átlaga, a különbség törvényben biztosított hányada kerüljön vissza a praxisba. Anyagi érdekeltség nélkül ugyanis az úgynevezett kapuőr funkció csak óhaj – állapította meg a kereszténydemokrata politikus.

Továbbra is megoldatlan az amortizáció kérdése, és Surján László szerint végiggondolandó, hogy a teljesítményalapú finanszírozás meghatározó volta mellett van-e létjogosultsága egy teljesítménytől független komponensnek is.

A lakosságarányos pénzelosztást üdvözölte, de azt első lépésnek tekintette. A regionális különbségeket is figyelembe kell venni, a szegényebb, nagyobb munkanélküliséggel bíró régiókban magasabb a megbetegedések aránya is. Ezt figyelembe kell venni a források elosztásánál is – rögzítette.

Kitért arra is, bár az egészségbiztosítási költségvetés nullszaldó körüli, de a kórházi eladósodás újratermelődésére nincs garancia. Hozzátette, a felvázolt elképzelések többéves előkészítés és az érintettek bevonásával megvalósuló konzultáció után valósíthatók meg, és "a közérdek érvényesülését elősegítő, egyéni érdekeltségekre alapuló rendszer (...) talán csak 2018 után léphet életbe".

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője jelezte, javaslataik a betegek érdekeinek és az orvosok érdekeltségének figyelembe vételével hosszú távon kívánják az egészségügy kérdéseit rendezni, illeszkedve a kormányprogramhoz.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.