Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Lengyelországból érkezett almát akart hazai gyümölcsként értékesíteni egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdálkodó, de az adóhatóság lecsapott rá.
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) EKÁER csoport munkatársai egy gazdálkodó telephelyének ellenőrzésekor 48 tonna bizonytalan eredetű almát találtak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) szombaton.
Olyan számlák is a revizorok birtokába kerültek, melyekkel belföldi beszerzés látszatát kívánta a vállalkozás megteremteni – írták. Így feltételezhető, hogy a Lengyelországból érkező gyümölcsöt magyar termékként tervezték átcímkézni és értékesíteni.
Az EKÁER csoport értesítette a NÉBIH munkatársait, akik 12 tonna jelöletlen almát lefoglaltak, több mint 35 tonnát a vizsgálatok befejezéséig ideiglenesen zárolták.
A helyszíni ellenőrzéskor kiderült az is, hogy a gazdálkodó két alkalmazottját bejelentés nélkül foglalkoztatja.
Az EKÁER-ben a szállítmányok rögzítésének kötelezettsége már január elsejétől fennáll, a NAV március 1-jétől mulasztási bírságot szabhat ki, ami az áru nettó értékének akár negyven százaléka is lehet.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.