Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kereskedelemben továbbra is jár az 50 százalékos bérpótlék vasárnapi munkavégzés esetén, ahol a jogszabályok nem tiltják a munkavégzést, a 100 százalékos bérpótlék pedig minden dolgozót megillet az adventi időszakban és egy, a munkaadó által választott vasárnap alkalmával.
Nem gondolta meg magát a kormány a vasárnapi bérpótlék ügyében – mondta Szatmáry Kristóf, a kereskedelempolitika kormányzati összehangolásával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a Napi Gazdaságnak.
Az újság keddi számában közölt interjúban Szatmáry Kristóf kifejtette: az eredeti szándék az volt, hogy a kereskedelemben dolgozók azokon a vasárnapokon, amikor az üzletek nyitva lehetnek – tehát adventkor és a kereskedők által választott egy vasárnapon –, mindenképpen megkapják a dupla bérpótlékot. Ennek a bevezetését a Vállalkozók Országos Szövetsége javasolta.
A tárcaközi egyeztetéseken azonban kiderült, hogy a munka törvénykönyvében egy ilyen módosítás jelentős hátrányt okozna más szakmáknak. Ez indokolta a jogszabály-módosítást úgy, hogy az eredeti elhatározás mégse sérüljön. Tehát a kereskedelemben továbbra is jár az 50 százalékos bérpótlék vasárnapi munkavégzés esetén, ahol a jogszabályok nem tiltják a munkavégzést, a 100 százalékos bérpótlék pedig minden dolgozót megillet az adventi időszakban és egy, a munkaadó által választott vasárnap alkalmával – mondta a miniszteri biztos.
A lap egy másik cikkében a Nemzetgazdasági Minisztériumra (NGM) hivatkozva azt írja, a kormány nem kívánja tovább bővíteni a kivételek körét. Sőt, amennyiben a későbbiekben olyan módosítási javaslat érkezne a kiskereskedelmi szektorban a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényhez, hogy a világörökségi területeket vegyék ki a kivételi körből, azt a kabinet támogatja.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.