Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Izrael 1,2 milliárd dollár (mintegy 340 milliárd forint) értékben földgáz-értékesítési megállapodást írt alá Egyiptommal - értesült a Ynet, a Yediót Ahronót című izraeli újság honlapja szerdán.
Az izraeli Tamar nevű gázmezőt kitermelő közös vállalkozás jelentette be a helyi tőzsdének, hogy legkevesebb ötmilliárd köbméter gáz eladásáról szóló szerződést kötött a Dolphins Holding Company nevű egyiptomi vállalattal.
A szállítás azon a vezetéken történik majd hét éven át, amelyen 2012-ig Egyiptomból szállítottak földgázt Izraelbe. A megállapodás szerint az első három évben már minimum ötmilliárd köbmétert szállítanak Egyiptomba.
A szerződés nem kötelezi a teljes mennyiség megvételére az egyiptomiakat, de a Tamar tulajdonosai szerint jelentős hányadát meg fogják vásárolni.
A felek abban is megállapodtak, hogy a jövőben a vevő számára kötelező érvényű lesz a szerződés, vagyis a vevőnek majd feltétlenül meg kell vennie az egyezményben megjelölt minimális mennyiséget. A gáz ára azonos a Tamar többi exportáló partnerének megadott összeggel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.