Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A közmédiában is nagy jelentősége van az átláthatóságnak és az integritásnak - mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója az Állami Számvevőszék (ÁSZ) konferenciáján. Arról is beszélt, hogy évente 300-500 közérdekű adatigénylés és 10 ezer újságírói kérdés érkezik a közmédia működésével kapcsolatban.
A közmédiának fontos célja az adófizetői pénzek felelős felhasználása, a felelős erőforrás-gazdálkodás, az átlátható működés, a köztájékoztatási kötelezettségnek való megfelelés, valamint a társadalmi együttélési normák betartása és betartatása - mondta Szabó László Zsolt az ÁSZ újjáalakulásának 25. évfordulója alkalmából Transzparencia és integritás a közszférában címmel rendezett nemzetközi tanácskozáson.
Hozzátette, hogy a közszolgálati média működését alapvetően a médiatörvény határozza meg, és ebben központi szerepet kap az átláthatóság és az integritás.
Ez a jogszabály kötelezettségeket állapít meg a közmédia számára, rendelkezik az intézmények egymáshoz való viszonyáról, a kinevezésekről, a közzétételi kötelezettségekről, továbbá a közszolgálati média elvei között említi a függetlenséget, az elszámoltathatóságot és a társadalmi felügyeletet - mondta.
Az MTVA vezérigazgatója az átláthatósággal kapcsolatban arról beszélt, hogy az éves költségvetésüket az Országgyűlés hagyja jóvá, a Közszolgálati Költségvetési Tanács dönt a médiaszolgáltatásokra szánt forrásokról, egyes nagy beruházások és beszerzések döntési folyamatában a felügyelőbizottság és a médiatanács is részt vesz, a gazdálkodási adatok, szerződések megismerhetők, az MTVA és a médiaszolgáltatók pedig éves beszámolókat készítenek.
Szabó László Zsolt megjegyezte, hogy évente 300-500 közérdekű adatigénylés és 10 ezer újságírói kérdés érkezik a közmédia működésével kapcsolatban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.