Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Pusztán a kormányzat életösztönének köszönhető, hogy az állami pénzeket – szemben a kisbefektetőkével – még éppen időben ki tudták menteni a tönkrement Quaestortól. Pakssal pedig minden a legnagyobb rendben. Ezentúl minden héten tartanak majd kormányszóvivői tájékoztatót, az első majd’ két óra hosszú volt, itt a lényeg két percben.
Lázár csütörtökön elismerte, hogy Tarsoly Csaba írt levelet a kormánynak, amit a miniszterelnök Varga Mihályra szignált. Úgy tudja a miniszter, hogy a levélben az van, amit Tarsoly az MNB-nek is feltárt. A miniszter azt mondta, mérlegelni kell, hogy szigorítsák az állami pénzek kihelyezésének szabályait. Varga Lázár szerint jelentést készített a kormánynak a brókerügyek helyzetéről, majd egy március elejei ülésen adott utasítást a miniszterelnök az állami vagyon védelmére vonatkozóan. További részleteket itt olvashat!
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.