Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Tokaj polgármestere, a független Posta György nem ért egyet azzal, hogy a világörökséghez tartozó borvidéken, így Tokajban se lehessenek nyitva vasárnaponként az élelmiszerüzletek. Erről levelet is írt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek.
A városba hétvégenként látogató turisták elsősorban eddig a vasárnap is nyitva tartó boltokban vásároltak, ez a lehetőségük most megszűnt - írta Varga Mihálynak a tokaji polgármester.
Posta György hozzátette, a város költségvetését hátrányosan érinti a vasárnapi zárva tartás, hiszen azok üzemeltetői kevesebb iparűzési adót fizetnek. "Nem hiszem, hogy Tokaj imázsát növelné" a mellékutcákban található kisboltok előtt a vásárlók kígyózók sora - közölte.
A polgármester arra kéri a minisztert, járjon közben azért, hogy az Országgyűlés ne fogadja el azt törvénymódosítási javaslatot, amely a világörökséghez tartozó települések üzleteinek vasárnapi zárva tartársát tartalmazza.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.