Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Seszták Miklós a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent szűkaszavú rendeletével átírt pár dolgot az eddig betonba öntöttnek hitt regulában.
Seszták Miklós fejlesztési miniszter rendeletben módosította a földgáz biztonsági készletezéséről szóló jogszabályt. Az NFM erről szóló jogszabálya a Magyar Közlönyben meg is jelent, e szerint az július 1-től hatályba lép. A módosítások leglényegesebb pontja, hogy az eredeti menetrendtől eltérően, a kormány úgy döntött: nem emeli fel a biztonsági készletezési szintet.
A még érvényben lévő jogszabály úgy szól, hogy 2013. júliusától 615, millió 2014 júliusától 915 millió, 2015 júliusától pedig 1200 millió köbméter kell legyen Magyarország biztonsági földgázkészletének nagysága. Ez az a földgázmennyiség, amennyit a gáztározókban mindig ott kell tartani – vész esetére.
A kedden megjelent rendelet szerint a limit 2015 második felében is marad 915 millió köbméter. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem kell visszapótolni (megvenni, kifizetni és "bespájzolni") a korábban kivett, és a MET közreműködésével a távhőcégeknek átadott gázmennyiséget. Azzal pedig, hogy a módosítással a hajdúszoboszlói földgáztárolót is beemelték a biztonsági tárolók közé, elérhető, hogy lehessen trükközni: az adott pillanatban éppen hol, milyen mértékben is tartják a megkívánt mennyiséget.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.