Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A csempészkrumplira az ekáer adatai alapján bukkantak rá.
Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) adatainak ellenőrzése nyomán foglaltak le 80 tonna jelöletlen burgonyát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón, egy gazdálkodó telephelyén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - tájékoztatta a NAV szóvivője szombaton az MTI-t.
Az ellenőrök az ekáer információinak elemzésekor ellentmondásokat fedeztek fel a gazdálkodó adóbevallásában az unióból származó beszerzések, illetve az ekáer bejelentések között, ezért folyamatosan figyelemmel kísérték a szállítmányait - közölte Suller György Attila. Mint kiderült, a csalók célja az volt, hogy a bizonytalan eredetű burgonyát magyar termékként értékesítsék - tette hozzá.
A vizsgálat adatai szerint, a vállalkozás előírásszerűen bejelentette több kamionnyi burgonya érkezését, és rendelkezett a szállítmányokhoz kapcsolódó ekáer számokkal is. A NAV pénzügyőrei ugyanakkor a HU-GO útdíjrendszer nyomvonaladataiból pontosan tudták, mikor érkeznek a járművek a cég telephelyére, és az aznapi utolsó jármű célba érkezése előtt célirányosan közúti ellenőrzést tartottak.
A kontroll során kiderült, hogy 22 tonnányi, bizonytalan eredetű minőségi jelzéssel el nem látott ömlesztett burgonyát tartalmazott a szállítmány. A pénzügyőrök elkísérték a szállítmányt a vállalkozás telephelyére, a helyszínre érkező élelmiszerbiztonsági ellenőrök azonnal zárolták a rakományt, és elkezdték a vizsgálatot. Ugyanakkor azt a raktárt is zárolták, ahol a már korábban megérkezett árut tárolták.
A magyar termékké történő átcsomagolás egyrészt csorbítja a magyar minőségbe vetett bizalmat, illetve az áru igazolatlan származása miatt a vásárlók egészsége is károsodhatott volna. Ezért a burgonyát a kormányhivatal munkatársai megsemmisítették - hangsúlyozta Suller György Attila
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.