Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Összesen 170 milliárd forintot számol el és fizet vissza az elszámolási és forintosítási folyamatban az OTP – közölte a bank.
Elmondta: a bank összesen 530 ezer levelet küldött ki az elszámolás kapcsán az élő, lejárt és felmondott devizahitelek kapcsán, eddig a kiküldött értesítésekhez képest kevesebb mint egy százalék panasz érkezett az OTP-hez. A bank a folyamat folytatásaként a forinthitelekre várhatóan visszajáró összegekre 12 milliárd forint céltartalékot tett félre.
Bencsik László kifejtette: a banknál "egy tipikus svájci frank jelzáloghiteles" ügyfél 37,1 százalékkal fizet kisebb törlesztőrészletet, mint akkor fizetne, ha nem lett volna az elszámolás és forintosítás, illetve, ha az adott hónapban nem vette volna igénybe az árfolyamgát nyújtotta kedvezményt.
Bencsik László arról is szólt, hogy az egész folyamat lezárása végül is együttesen évente mintegy 10 milliárd forinttal csökkenti a csoport nettó kamateredményét. Az elszámolás és forintosítás hatásaként - adózás előtt - a részvényesi vagyon 185 milliárd forinttal csökken.
A vezérigazgató-helyettes elmondta: a bankcsoporton belül az oroszországi leánybank van az egyik legnehezebb helyzetben, a veszteségek mögött részben a zsugorodó teljesítő hitelállomány, és az emiatt csökkenő bevétel áll, részben továbbra is magasak a kockázati költségek.
Kifejtette: az OTP ezért a működési költségek jelentős csökkentésébe fogott Oroszországban, 2016-ban várhatóan 24 százalékkal alacsonyabb lesz a működési költség, mint az elmúlt évben. A bank egyebek mellett az oroszországi bankfiókok számát 198-ról 134 egységre csökkenti.
Bencsik László elmondta: emellett elindították a Touch Bank elnevezésű teljesen digitális, online bankjukat Oroszországban, amellyel egy nyereséges, alacsony működési költségű üzleti modellt akarnak meghonosítani az orosz bankpiacon.
A vezérigazgató-helyettes elmondta: az OTP Bank menedzsmentje nem szokott a jövőre vonatkozóan előrejelzéseket közölni, de a következő évekre most az várják, hogy 2017-re a hitelintézet 16-19 százalékos tőkearányos megtérülést is elérhet, a konzervatív, illetve az optimista forgatókönyvek alapján.
Bencsik László egy kérdésre válaszolva bejelentette: az OTP már beadta a keresetét a bírósághoz a Beva döntésével kapcsolatban, nevezetesen hogy a Quaestor-botrány fiktív kötvénytulajdonosait is kártalanítsák. A bank azt tervezi, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul a Quaestor kártalanítási törvény és Quaestor Kártalanítási Alap miatt, mivel az OTP Bank meggyőződése, hogy a törvény alkotmányellenes - mondta.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?