Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Levélben fordult a NAV elnökéhez Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke egy Habony Árpád jövedelméről szóló csütörtöki újságcikk miatt.
Szigetvári Viktor Együtt-elnök levelet írt Vida Ildikónak, a NAV elnökének azt követően, hogy csütörtökön a Figyelő azt írta, Habony Árpád havi egymillió forintos jövedelemre tesz szert a Press & Belt Produkciós Iroda Kft. nevű cégtől, melynek tulajdonosa Halkó Gabriella, Jáksó László korábbi élettársa, aki "a fideszes potentátok bérházában", a Szerb utca 9.-ben lakik, és "akihez Habony szinte hazajár" – írta közleményében a párt.
Szigetvári szerint a cikkben megjelent információk új fejlemények lehetnek a Habony elleni vagyonosodási vizsgálatban, amely korábban szintén a pártelnök bejelentése alapján indult.
Az Együtt elnöke most azt szeretné tisztázni, valós-e ez a jövedelem és tényleges munkavégzésből származik-e. Azt várja az adóhatóságtól, hogy minden kétséget kizáróan tisztázza, nem színlelt foglalkoztatásról van-e szó, amelynek az a célja, hogy alibit jelentsen Habony Árpád jövedelem nélküli luxuséletvitelére – fogalmazott az Együtt közleménye.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.