Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Átalakította a vásárlási szokásokat a megyei e-matrica bevezetése, az adatok szerint a havi e-matricából csaknem 30 százalékkal kevesebbet vettek az autósok január 1-je és június 10-e között, mint a tavalyi év hasonló időszakában – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.
Tavaly június 10-éig 788 ezer havi e-matrica fogyott, míg ebben az évben 559 ezer – közölte a NÚSZ. Az alkalmi úthasználathoz és a tranzitforgalom számára leginkább megfelelő heti (10 napos) matricából tavaly ugyanebben az időszakban 3,1 millió, idén mintegy 3 millió kelt el, tehát itt nincs lényeges változás.
Az év elején bevezetett éves megyei e-matricából több mint 1,1 milliót vettek eddig az autósok. Az adatok szerint az országos éves matricából is több fogyott az idén, 286 ezer, míg a tavalyi év hasonló időszakában 226 ezer.
A jogosulatlan úthasználat aránya a díjrendelet januári módosítása után 3,7 százalékos volt, de a tavaszi hónapokban már csökkenő tendenciát mutatott, 2,3-2,6 százalékos volt a bliccelés – tette hozzá a NÚSZ. Az útdíjfizetési szolgáltató cég felidézte, hogy mivel a hazai gyorsforgalmi utak többsége díjkötelessé vált, ezért az autópályát vagy autóutat jelző tábla szinte kivétel nélkül a fizetős szakasz kezdetét is jelöli.
A főváros környékén a fizetős szakaszok kezdetére ezen felül kiegészítő tábla is utal. A tájékoztató táblák az M1, M3, M7 Budapestről kivezető szakaszain az utolsó díjmentesen használható csomópont előtt figyelmeztetnek arra, hogy milyen távolságot követően következik a fizetős autópálya-szakasz.
Az M0-s autóúton az irányjelző táblák informálnak a díjköteles útvonal kezdetéről a felhajtás előtt, így az autósok a díjköteles szakasz előtti utolsó csomópontnál elhagyhatják az autóutat. Február 1-jétől egyes szakaszokat díjmentesen lehet használni. A megyei matrica hatálya a megye közigazgatási határán túl a megyét követő első csomópontig érvényes.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.