Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Áprilisban az egy évvel ezelőttihez képest 8 százalékkal voltak alacsonyabbak a mezőgazdasági termelői árak.
Áprilisban a növényi termékek 7,4, az élő állatok és állati termékek 9,0 százalékkal voltak olcsóbbak, így a mezőgazdasági termelői árak 8,0 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A mezőgazdasági termelői árak éves összevetésű csökkenése 2013 júliusa óta tart.
Áprilisban a gabonafélék termelői ára 16,1, a burgonyáé 27,8, a gyümölcsöké 9,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a zöldségek ára viszont 16,6 százalékkal emelkedett. Az élő állatok termelői árszintje 6,4 százalékkal lett alacsonyabb. A vágósertés termelői ára 11,8, a vágóbaromfié 6,9 százalékkal mérséklődött.
Az állati termékek közül a tojás ára 7,3 százalékkal nőtt, a tejé 20 százalékkal csökkent. A tej felvásárlási ára 2014 februárjában volt a legmagasabb, literenként 114 forint, azóta folyamatosan csökkent, így 2015 áprilisában már csak 85 forintba került.
Január-áprilisban átlagosan 7,6 százalékkal voltak olcsóbbak a mezőgazdasági termékek, a növényi termékek ára 7,4, az élő állatok és állati termékek ára 7,8 százalékkal esett vissza. A vágóállatok közül a legnagyobb mértékben, 10 százalékkal a sertés ára esett vissza, míg a vágóbaromfié kisebb mértékben, 2,7 százalékkal csökkent – közölte a KSH.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.